Kik vagyunk?

Kovács Melinda vagyok a Lifesnaps Photography alapítója.
Az egyik szenvedélyem a kávé - kisfiam születése előtt ez töltötte ki az életemet, egy kis családias kávézóm volt, ahol már akkor is szerettem minőségi reklámfotókat készíteni.
Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a fotózás ugyanakkora örömet jelent számomra. Valójában a vendéglátás is többet jelentett nekem, mint a kávék elkészítése, szívmelengtő volt részese lenni sok család mindennapjainak.

A spontán családi pillanatok megörökítése ugyanezt az élményt nyújtja. Ezeket az önfeledt pillanatokat szeretném megjeleníteni a képeimen.

Szeretettel várom jelentkezésed!




Majtényi Enikő vagyok, a Lifesnaps photograpy csapat Cinematográfusa. Meglehetősen szerteágazó szakmai tapasztalat áll mögöttem, melynek része a grafika és a művészet, a vizuális design, emellett pedig 5 évig működtettem egy street food éttermet majd a humán erőforrás és a szervezetfejlesztés irányába sodort az élet, főként a végzettségemből és érdeklődésemből adódóan. :)
Na de hogy jön ide a videózás?
Számomra az esküvők világa egész kiskorom óta az életem része. Apukám esküvői fotósként egy házasságkötés során ismerte meg az anyakönyvvezető Anyukámat, így pár éves koromtól kezdve bevonódtam ebbe a világba. Akkor még nem tudatosan de nagyon megfogott és megérintett minden ehhez kapcsolódó élmény. Amikor csak tehettem ott voltam velük és a hátsó sorból néztem a rengeteg érzelmes és emlékezetes pillanatot.
Vizualitás, művészet, emberekkel való kapcsolódás, érzelmek, emlékek… hol van ez mind jelen? :)
Ha életetek egyik legfontosabb pillanatát szeretnétek egy egyedi, személyre szóló, igényes formában megörökíteni, azt gondolom közös az elképzelésünk.